hétfő, október 24, 2016

AZ IBM a világ legnagyobb olyan cége, amely vállalati szinten használ Mac eszközöket, hetente 1300 új Macet telepítenek. A vállalat elmondása szerint az Apple eszközökkel rengeteg időt és pénzt spórolnak meg.

Fletcher Previn, az IBM alelnöke merész kijelentéssel rukkolt elő a JAMF konferencián. Szerinte összességében kifizetődőbb Apple Mac gépeket venni, mint PC-t, hiszen a teljes életciklust nézve azok jobban megérik az árukat, mi több: olcsóbbak.


2016 végére négy IBM dolgozó közül egy Macintosh gépet használ majd. A techóriás közel 400 ezer embert foglalkoztat, és 90 ezer Mac gépet vásárolt azóta, hogy tavaly júniusban elkezdték támogatni az Apple laptopjait.



Minden Mac géppel 273-543 dollárt takarít meg az IBM modelltől függően. Ugyan a Mac belépési ára magasabb, mint a PC-ké, de hosszútávon nagyobb a Mac értéke - fejtette ki Previn. Nem mellesleg a PC-k hibáival kétszer annyiszor kell felkeresni a rendszergazdákat, így az üzemeltetés és karbantartás terén is időt és pénzt spórolnak.

Összességében elmondható, hogy a PC-k háromszor annyiba kerülnek a cégnek.

Az IBM alelnök mondandójának időzítése azért is érdekes, mert éppen jövő héten mutatja be az Apple a legújabb Mac termékeket, október 27-én.

Forrás: http://www.origo.hu/techbazis/20161021-az-ibm-szerint-jobban-megeri-a-mac-mint-a-pc.html

Címkék: informatika

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó