kedd, november 08, 2016

Érdekes módon az iPhone-osok hamarabb kapták meg a Gmail alkalmazásának igen hasznos új funkcióját, de biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan Androidra is érkezik.

Aki rendszeresen ír emaileket, biztosan járt már úgy, hogy a levél elküldése után pár másodperccel rájött, hogy rossz helyre ment az üzenet, vagy javítani kellene rajta. Az ilyen kínos eseteket lehet megelőzni a Gmail egyik leghasznosabb funkciójával. A számítógépes felületen már régóta megoldható a levél visszavonása (itt mutatjuk, hogyan kapcsolhatja be), most azonban megérkezett a mobilos alkalmazásba is, első körben az iPhone-osba.


A telefonokon nem kell semmit bekapcsolni a funkció aktiválásához, elég csak frissíteni az iOS-es alkalmazást – vagy ha még nincs meg, innen ingyen letölteni – és ha küldünk egy levelet, akkor 5 másodpercig a következő felirat jelenik meg az app jobb alsó sarkában.



Ebben a néhány másodpercben bármikor érintjük meg az "Visszavonás" feliratot, visszavonhatjuk a levél elküldését, és javíthatunk rajta, átírhatjuk a szövegét vagy a címzettet, és akár ki is törölhetjük, ha annyira meggondoltuk magunkat.

Ellentétben az asztali böngészős felülettel, az alkalmazásban nem módosítható a visszavonásra rendelkezésre álló idő.

Nincs róla információ, hogy az androidos alkalmazás mikor kapja meg ezt a funkciót, de biztosak vagyunk benne, hogy nem kell rá sokat várni.

Címkék: informatika

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó