kedd, június 06, 2017

Emlékszik vissza Roger Federer arra a pillanatra, amikor egy bizonyos szó fájdalmasan tisztán belehasított a fejébe.



3:1-es hátrányban volt az idei Ausztrál Open döntőjében régi nemezise, Rafael Nadal ellen. Az ellen a Nadal ellen, aki 2008 óta az összes Grand Slam-meccsüket megnyerte. Mind a hatot. Federer kezdte nehéznek érezni a lábait. Egyre nehezebbnek. Aztán a következőket kezdte el mondogatni magában:

“Haver, meg kell próbálnod most elvenni a szerváját, mert később akkora lesz az előnye, hogy már csak óriási mázlival tudnád megfordítani a meccset.”


Nem volt még teniszező, akinek a játékát nézve annyira könnyűnek tűnt volna ez a sport, mint Federer esetében. Ő maga az elegancia, a sallangmentesség, a tökéletesség. És mégis, abban a pillanatban minden idők legeredményesebb játékosa őrlődött magában. Tele volt kétségekkel, nyomással és frusztrációval. Vágya, akarata hevesen küzdött a múlt tornyosuló árnyaival, a félelmeivel.

Próbált valahogy megnyugodni. Egyre csak beszélt magában, és igyekezett valahogy pozitív maradni.

“Azt mondtam magamnak, hogy figyi, alig hibáztál, szinte nem is hoztál rossz döntést, mindvégig rettenetesen akartad ezt a meccset. Sokkal keményebben ütöttél fonákkal, mint korábban bármikor Rafa ellen. Rengeteg nyerőd is volt arról az oldalról.”



Aztán a jó ég tudja, hogyan, de sikerült megtalálnia belül azt a nyugalmat, amit keresett. Egy olyan döntő ötödik szettjét vívta éppen, ahova teljesen valószínűtlen volt, hogy egyáltalán bejuthat. 35 évesen, egy térdműtétből visszatérve. És a tömeg mellette volt. Ő pedig próbálta a maga javára fordítani ezt a pozitív energiát. Az izgatottság és a végtelen nyugalom furcsa keveréke volt ez.

“Egy különleges mentális állapotban voltam. Ahelyett, hogy szétestem vagy elbizonytalanodtam volna, feltöltődtem energiával.”

Meg tudta valósítani az egyik legnehezebb dolgot, ami csak létezik: képes volt kitörölni egy régi sémát, és megalkotni egy újat.

“Ekkor jött életem legjobb 20 perce, amit valaha teniszpályán töltöttem. Zónába kerültem és mentem előre. Azt mondtam magamban: játssz szabadon, ne úgy, mint akin kényszerzubbony van. Érezd azt, hogy nincs vesztenivalód.”

Amikor Federer a meccsért adogatott, Nadal nem hagyta magát és kiharcolt még két break-labdát. Roger azonban továbbra is programozta magát.

“Ne foglalkozz a nyomással, ne gondolj arra, hogy ‘mi, lesz, ha’. Persze óriási a tét, de ne hagyd, hogy lenyomjon. Harcolj, de ne legyél görcsös.”

Megoldotta. Ez a 20 perc a melbourne-i döntő fináléjában merőben új dinamikát adott Federer karrierje utolsó időszakának. Azt mondja, amíg csak teniszezik, ezt az érzést fogja majd keresni. Megszerezte tehát a 18. major-trófeáját, amivel elhallgattatta az összes kritikus hangot, melyek többé-kevésbé leírták már őt.



Mostanság remekül érzi magát. És nem csak az Ausztrál Open-győzelem miatt. Behúzta Indian Wellst és Miamit is, mindhárom tornán legyőzve mások mellett Rafael Nadalt is. Mindaz, ami a szezon első negyedében történt – meg persze az egész pályafutása is – lehetővé teszi számára, hogy figyelmen kívül hagyja az elvárásokat vele kapcsolatban. Ennek is köszönhető, hogy úgy döntött, kihagyja a komplett salakszezont, beleértve a Garrost is.

“Csak ott játszom, ahol szeretnék, és ezt élvezem. Ha valamelyik tornán elindulok, azt nem kényszerből teszem, és ezt imádom. Amikor edzek, akkor élvezem az edzést, amikor nem edzek, akkor nyaralok, és azt is élvezem. Nem rohanok sehova. Megtehetem, hogy hátralépek, és egyszerűen csak élvezem ezt az egészet.”

Seattle-be Bill Gates miatt ment. Pontosabban a tenisz és az emberbaráti tevékenységek miatt is. Az üzletembernek Roger a kedvenc játékosa, meg is nézte őt Indian Wells-ben. Mindkettejük alapítványa azon van, hogy javítsa az életkörülményeket Afrikában, hogy segítse a gyerekeket megfelelő oktatáshoz jutni. Federer játszott egy jótékonysági meccset John Isnerrel, meg persze ütögetett Gates-szel is.

A tenisz mellett szóba került a fizika és Leonardo da Vinci is, valamint az is, hogy Roger csak 16 éves koráig járt iskolába, utána a teniszre koncentrált. Persze amerre csak jár a világban, igyekszik minél több tudást és tapasztalatot magába szívni. Elmentek Gates birtokára, amit egy kicsit szürreálisnak talált, ugyanakkor rendkívül ösztönzően is hatott rá.

“Megtudtam, hogy Leonardo tükörírással írt. Az a Leonardo, aki nem csak egy dologban volt kivételesen jó, hanem egy csomó mindenben. Egy zseni volt. Elképesztő hogy valakinek milyen széles spektrumban tudott működni az agya. Bill Gates is ilyen ember, ezt lehet érezni a jelenlétében. Mellette kicsinek érzi magát az ember, rájön, hogy milyen keveset tud. De nem azért, mert ő ezt érezteti, hisz egyébként egy rendkívül szerény ember. Mindennek jelentősége volt, amit csak mondott. Azon voltam, hogy minél több mindent magamba szívjak.”




Gates-et lenyűgözte Federer tudásszomja. Meg persze az eleganciája is.

“Tudják, a tenisz egyfajta fizika” – mondta az üzletember. “Ugyanakkor egyfajta művészet is, főleg az, amilyen könnyedén és erőlködés nélkül mozog Roger a pályán.” 

Bemutatómeccs gyanánt Federer és Gates játszott egy könnyed párost Isnerrel és a Pearl Jam zenekar gitárosával, Mike McCready-vel. Rogerből egyszeriben edző lett, Billből pedig tanítvány. A leckét pár hónappal korábbról, Ausztráliából vették.
‘Legyél agresszív, ugyanakkor laza és szabad. Lélegezz mélyeket. Folyamatosan koncentrálj a labdára.’

Ahogy halad előre a pályafutása, Federer úgy lesz egyre nyitottabb, úgy oszt meg egyre több dolgot magával kapcsolatban a közvéleménnyel. Ott volt például az a fantasztikus tercett, amit Tommy Haas, Grigor Dimitrov és ő adtak elő. Amiről azt írta az egyik közösségi oldalon, hogy új együttest alapítanak #NOTNSYNC néven. Indian Wells-ben iskolás srácokkal fekvőtámaszozott, Miamiban leguánnal fotózkodott, egy New York-i gálán pedig egy olyan szmokingot viselt, aminek egy kobra volt a hátulján.

“Úgy voltam vele, hogy gyerünk, csináljunk valami igazán menő dolgot, valami igazán vicceset.”

Federert meglepte, hogy Ausztrália óta az emberek mekkora érdeklődéssel fordulnak felé.

“Kemény időszakon mentem keresztül az elmúlt években. Én magam is kételkedtem, és úgy gondolom, az emberek ezt érezték is.”

Tavaly a rajongók a Zseni mögött megláthatták az embert is. Januárban, miközben épp apai feladatait látta el, és gyermekeit fürdette, baleset érte ebben az ártalmatlannak tűnő helyzetben. Műtét következett, majd egy hosszabb kihagyás, Wimbledonban aztán visszatért a fájdalom. Ekkor döntött úgy, hogy távol marad a szezon hátralévő részétől.



Amióta profi lett, most először töltött huzamosabb időt távol a Tour-tól. Hosszú nyújtások következtek Zürich melletti otthonában, és persze sok időt töltött Dubaiban is, ami az évek során a második otthonává nőtte ki magát. Elutazott Görögországba, és elvitte a családját Hamptons-ba.

“Olyan volt, mint egy pályafutás vége. Ugyan hiányzott a játék, de rájöttem, hogy amikor eljön a visszavonulás ideje, képes leszek majd kezelni azt a helyzetet is. Amikor majd ki kell szállnom, az is rendben lesz.”

Aztán Federer egy svájci fedett pályán, újrakezdte az edzéseket. A dolog ismerős volt, mégis más. Újra megérezte, mennyi mindet jelent számára ez a sportág. Egy sehol máshol nem tapasztalható igazságot, erőt és hatalmat, valamint azt a fajta versengést, ami a vérében van, és ami évtizedeken keresztül szerves része volt az életének.

“Ó, Istenem, milyen csodálatos is lenne visszatérni.”

Aztán visszatért. Nem is akárhogy. És, hogy mire számítsunk ez után?

“40 éves koromig fogok játszani – max nem a Tour-on. A cél most az, hogy felszabadult és friss maradjak a pályán. Egy biztos, pályafutásom ezen pontján már sokkal nyugodtabb leszek.”

Címkék:

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó