szerda, május 06, 2015

Minden találmány mögött komoly munka van, gyakran egy életnyi befektetett idő és pénz, amíg a nagy ötlettől eljut a megvalósításig, de amint megvalósul, az emberiség mindennapjait és jövőjét változtatja meg. A kutatások és befektetések után az új műszaki megoldások hatékonyabbá teszik az ipart, a termelést – versenyelőnyhöz juttatva egyeseket másokkal szemben. Vagy egy technikai újítás éppen a háborúkban dönt el csatákat és segíti elő a konfliktusok lezárását.


A csendes-óceáni csatáktól a mélytengeri olajfúrótornyokig


1941. december 7-én az Egyesült Államokat megtámadta Japán, ezáltal az USA belépett a II. világháborúba. A hatalmas Csendes-óceánon vívott háborúhoz olyan repülőgépre volt szüksége, amely nagy távolságokat tudott megtenni a magasban, és meg is tudta védeni magát. A megoldás a B29-es superfortress, a kor legfejlettebb bombázó repülőgépe. A B29-es superfortress hatótávolsága 9380 km volt. A végsebessége 587 km/h, és 9000 kg-nyi bombaterhet vihetett magával. Mindezen kívül egy forradalmian új berendezéssel is ellátták. A B29-est a fegyverzetét kiszolgáló berendezés, a tűzvezérlő rendszer, avatta különlegessé. Ez volt ugyanis az első repülőgép, amelynek valamennyi gépágyúját központilag kezelték és automatizálták.

Bemelegszik a központi tűzvezérlő rendszer. Emberfeletti számítási kapacitás egyetlen gombnyomásra. A B29-es tűzvezérlő berendezésének jelentősége az volt, hogy kiiktatva a célzás és lövés esetlegességét, lehetővé tette, hogy a lövész egyszerre több fegyvert is kezeljen.

A tűzvezérlő rendszeren keresztül a lövész a szélsebességet, a magasságot és a ballisztikai tényezőket is számításba véve követhette a mozgó célpontot, ezzel egyidejűleg magukat a fegyvereket is mozgatva.

A távvezérelt géppuskatornyoknak köszönhetően a B29-es belső terét nyomás alá helyezhették, így a bombázó bevetésen a légvédelmi ütegek hatótávolsága fölé emelkedhetett.

Ilyen volt az a küldetés is, amelynek során az Enola Gay nevű B29-es ledobta az atombombát.

Azt mondják, hogy a B29-es volt a csendes-óceáni hadszíntér győztes fegyvere, de a hatása még sok évvel később is érzékelhető volt. A forradalmian új tűzvezérlő rendszerének technológiája, ugyanis hozzájárult a mai automatizált világ alapjainak lerakásához.

Ennek a világnak a működése nagyban függ a fogyatkozó ásványkincsektől. Elsősorban a kőolajtól. A Mexikói-öbölben működik a Per Dido-n, a világ legfejlettebb olajkitermelője. A Per Didos már naponta 100 000 hordó olajat termel ki. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a műszaki berendezései képesek legyenek önmagukat szabályozni. A Per Dido számos automatikus szabályzó rendszere teszi lehetővé, hogy olajat és gázt bányásszunk a föld egyik legmegközelíthetetlenebb, és legkevésbé ismert helyén, az óceán fenekén. 2450 méter mélyen egy víz alatti rendszer automatikusan elválasztja az olajat a gáztól, és a felszínre szivattyúzza.

A Per Dido egyik legegyedibb vonása a víz alatti átemelő szivattyú. Az olajat elektromos víz alatti szivattyúk emelik a felszínre. A szivattyúk a Per Dido létesítmény legtöbb műszerrel ellátott tartozékai. A közönséges szivattyúk feljavított változatai. Tele vannak érzékelőkkel és az olajáramlást szabályozó rendszerekkel. Szükség esetén a rendszer automatikusan felgyorsítja az olaj áramlását és automatikusan le is lassítja, ha túllépi a biztonságos határértéket, akkor riasztást küld, és azonnal leállíthatják.

Ám a Per Dido automatikus gépeinek sora ezzel nem ér véget. A víz alatti rendszer kiépítése, felügyelete és karbantartása is komoly munka. Ezt önjáró gépek, legénység nélküli tengeralattjárók végzik el. A robot tengeralattjáró két óra alatt ér le a 2500 méter mélyen lévő tengerfenékre. A tengeralattjáró a víz mélyén végzett munkához szükséges korszerű berendezésekkel van tele, de a saját helyzetét is egy kifinomult szabályzó rendszerrel tartja meg.

Érzékelői és fedélzeti számítógépe segítségével a tengeralattjáró a víz alatti áramlások között is képes egy helyben lebegni. Ezek az automatikus rendszerek alkotják a történetünk utolsó kapcsolatát, a tenger alatti olaj és gázkitermelést lehetővé tévő történelmi jelentőségű találmányok láncának utolsó szemét.

Lássuk hogyan jutottunk el idáig!
A vízálló cementtel kezdtük, amellyel a rómaiak vízvezetékei épültek. Így jutott a város a vízhez, amit a kettős működésű szivattyúk segítségével tűzoltásra használhattak. A görögtüzet szóró szivattyúk védték meg Konstantinápolyt, a várost, melynek klasszikus műveltsége hozzájárult a reneszánsz kibontakozásához. Ez a kor hozta el a szépséges szökőkutakat, a vákuummal végzett kísérletek ihletőit, azok pedig az új gőzgépek hátterében álló tudományt. Ez vezetett el James Watt regulátorának feltalálásához, amely B29-es tűzvezérlő rendszerének, és szinte minden modern automatikus technológiának az előfutára volt.


Történetünk azonban ezzel sem ér véget, hiszen az automatizálás során folyamatosan fejlesztik az újabb szabályozó rendszereket. A General Motors kutatási-fejlesztési részlegénél a mérnökök teljesen automatikus járművet terveznek.  Az elv az, hogy az EMV a többi járművel kommunikálva megtalálja a legjobb útvonalat és vezesse önmagát.

A mai műszaki megoldások csupán egy-egy lépcsőfok a jövő találmányai számára, ezek a találmányok pedig átformálják majd a világunkat.

Írta: Molnár Béla













Címkék:

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó