csütörtök, június 18, 2015

A globális pénzügyi válság, válságba sodorta az euró-zónát is. Ebben az euró hiányos konstrukciója és a nemzeti politikák kudarca egyaránt szerepet játszott. Az utóbbira a legpregnánsabb példa Görögország. A válság a tagországok közül legsúlyosabban Görögországot érintette.

A görög GDP 2008 és 2013 között minden évben csökkent, ami összesítetten 29.6%-os vesztést jelentett. A kilábalás halvány jelét jelenti, hogy 2014-ben a görög gazdaság 0.6%-kal növekedett. Görögország egy főre eső jövedelme 2004-ben 94%-a volt az EU25-ök átlagának. Ez 2013-ra 73%-ra (EU28-akra) esett vissza. Ekkora visszaesést egyetlen más tagország sem szenvedett el.

A munkanélküliség Görögországban 2009-es 9.5%-ról 2013-ra majdnem megháromszorozódott (27.3%). A fiataloknak több mint 50%.-a volt munka nélkül. Mögötte 26.4%-kal Spanyolország (szintén 50% felett a fiatalkorúakra) volt, de őket harmadik helyen Portugália csak 16.5%-kal követte. Az EU 27-ek átlaga 2013-ban 10.9% volt. 2014-re ez a szám 9.9%-ra csökkent, s párhuzamosan a görög munkanélküliség is csekély mértékben, 25.8%-ra mérséklődött. 

Az Unió az infláció ügyében látszólag kedvező eredményeket produkált. A 2%-nál kisebb infláció azonban már alatta van a „kívánatos” szintnek, a tagországok deflációs problémáit jelzi. 2013-ban az infláció az Unióban 1.5% volt. Az általános defláció súlyos megnyilvánulása, hogy Görögországban, egyedül az Unióban, a fogyasztó árak egyenesen csökkentek (-0.9%-kal).

A tagországok költségvetési hiánya 2004-ben még alatta volt 3%-os plafonnak (a GDP-ben 2.9%). Ez 2009-ben 6.9%-ra ugrott. A listát Görögország 15.6%-os hiányával ebben is vezette. 10% feletti hiányt produkált még Írország (13.9%), az Egyesült Királyság (11.5%), Spanyolország (11.2%) és Portugália (10.2%). Az EU (27-ek) átlagos költségvetési hiánya 2014-re 4%-ra csökkent. A megszorítások eredményeként a görög hiány is erre a szintre mérséklődött.

A görög államadósság 2008-ban a GDP 113%-át tette ki. Ez 2012-re 170%-ra, 2014-re pedig 175%-ra kúszott. 2015-re már kevés mérséklődést (171%) jeleztek előre. Az EU átlagában 2004-ben az államadósság csak kicsivel volt felette a 60%-os plafonnak. Ezek az arányok 2009-re 75%-ra, 2012-re pedig 85%-ra ugrottak. A válság hatására, különböző szintekről, kivétel nélkül valamennyi tagország államadóssága nőtt. A 60% plafon alatt 2014-re csak a skandináv, valamint az új keleti tagországok (Magyarország és Szlovénia kivételével) szintje maradtak. (Az adatok forrása: Europe in Figures, Eurostat Yearbook 2009.and 2013. Eurostat.)

Kivétel nélkül negatív csúcsokat döntögettek Görögország pénzügyi teljesítmény mutatói. 2013-ban Görögország adósságszolgálata 5.4% (GDP-ben) volt. Ez a szám a skandináv tagországok esetében 0.2-0.6% között, a vezető nyugat-európai tagok esetében 1-2% között mozgott, s csak Olaszország (4.9%), Portugália (4.5%) és Magyarország (4.3%) esetében haladta meg a 4%-os szintet. 2013-ban a kockázati prémiumok Görögországgal és Ciprussal szemben elérték a 15%-ot, miközben a nyugat és észak-európai centrummal szemben 0 és 1% között voltak. A kockázat prémiumok csak Portugália esetében haladták meg az 5%-ot (5.4%), miközben Magyarországgal, Szlovéniával és Írországgal szemben 3.75%-on, Spanyolországgal szemben 3.3%-on, valamint Olaszországgal és Lettországgal szemben 2.85%-on voltak. 2013-ban AAA-nak megfelelő hitel minősítése Németországnak, az Egyesült Királyságnak, Luxemburgnak és a három skandináv tagországnak volt. B- kategóriába csak két országot, Görögországot és Ciprust sorolták. (Az adatok forrása: Eurostat adatai). A Global Competitiveness Report szerint Görögország 2014-ben a világ rangsorolt 148 országa közül a 61. helyet foglalja el, s az EU tagországai közül a legutolsó helyen áll. Az adóelkerülés alapján hasonló a helyzet a korrupciós rangsort illetően is.

A válság hatására az északi centrum (észak-nyugat-európai és a skandináv tagországok), valamint a déli periféria (dél-nyugat európai és mediterrán tagországok) között a teljesítménymutatók alapján határozott választó vonal és szakadék alakult ki. Köztes helyzetet foglal el Írország, Franciaország és bizonyos mutatói alapján az Egyesült Királyság. A folyamatot nevezhetjük az EU centrum és periféria közötti távolság növekedésének. 

Az Európai Uniót, az integráció szintje, az integráltság tekintetében is nagy különbségek jellemzik. Nem véletlenül beszélnek többsebességes vagy változó geometriás Európáról.

Az áruk és szolgáltatások exportja a GDP-ben a tagországok átlagában meghaladta a 40% -ot (1960-ban 20% alatt volt). A mutató a kapcsolatintenzitás, a nyitottság és a külső függés alakulását egyaránt jelzi. A kereskedelem, mintegy 2/3-a bonyolódik a tagországok között. Az EU a kapcsolatintenzitás, a kölcsönös függés és összekapcsoltság (integráltság) magas szintjét érte el.

A tagországok között az integráltság tekintetében is nagy különbségek vannak. Néhány ország esetében, az áruk és szolgáltatások GDP-beni aránya meghaladja az EU átlag kétszeresét (80%), ebbe a kategóriába tartozik Luxemburg, Belgium, Írország, Málta, Szlovákia és Magyarország. A 60% feletti magas integrációs kategóriába sorolható Hollandia, Észtország, Csehország, Bulgária, Szlovénia, Litvánia vagy Ausztria is. Az EU vezető fejlett nagy országainak (Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) mutatói a 25-30%-os sávban vannak (a mutató szempontjából az ország nagyság erősen számít), míg Görögország zárja a sort 22.2% szintjével, ami az EU átlagnak alig több mint felét teszi ki.

A tagországok között az integráltság tekintetében is nagy különbségek vannak. Néhány ország esetében, az áruk és szolgáltatások GDP-beni aránya meghaladja az EU átlag kétszeresét (80%), ebbe a kategóriába tartozik Luxemburg, Belgium, Írország, Málta, Szlovákia és Magyarország. A 60% feletti magas integrációs kategóriába sorolható Hollandia, Észtország, Csehország, Bulgária, Szlovénia, Litvánia vagy Ausztria is. Az EU vezető fejlett nagy országainak (Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) mutatói a 25-30%-os sávban vannak (a mutató szempontjából az ország nagyság erősen számít), míg Görögország zárja a sort 22.2% szintjével, ami az EU átlagnak alig több mint felét teszi ki.

A kereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozottságát a kereskedelmi mérlegek hosszabb távú alakulásával jellemezhetjük. Az egyik oldalon a tartós és magas kereskedelmi mérlegű országok (mérleg többlet meghaladja a GDP 3%-át), így Belgium, Hollandia, Írország, Magyarország, Szlovákia, Csehország és Németország állnak. A másik végletet az akut és magas külkereskedelmi mérleg hiányos (mérleg hiány meghaladja a GDP 3%-át) országok, így Görögország, Ciprus, Málta és Portugália, valamint az új keleti tagországok közül Észtország. Lettország, Bulgária és Románia képezik. Az első csoport kereskedelmi mérlege Németországgal szemben is tartósan aktív, míg a másiké deficites. Olyan országok, mint Olaszország, Spanyolország, Franciaország vagy az Egyesült Királyság, változó mutatókkal, de inkább az alacsony deficites (3% alatti) kategóriában vannak.

Az EU tagországok az elmúlt évtizedekben fejlett ipari országokból fejlett szolgáltató gazdaságokká alakultak át. A mezőgazdaság aránya az EU országok átlagában, a GDP-ben 2% alá, az iparé pedig 24%-ra csökkent, miközben a szolgáltatásoké megközelíti a 3/4-es (74%) arányt. A fejlett tagországok gazdasági szerkezetét némi szóródással hasonló arányok jellemzik. A közép-európai új tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia vagy Szlovénia) esetében a mezőgazdaság aránya szintén drasztikusan visszaesett (2.5-3.5% körüli szintre). Az ipar aránya is csökkent, de 30-35% körül maradt. A szolgáltatások a korábbi 40%-os szintről mintegy 2/3-os arányra emelkedtek. A dél-európai országok mezőgazdasága szintén a 2.5-3% körüli sávban van, de alacsonyabb az iparosodottságuk aránya (18-25%), és értelemszerűen magasabb a szolgáltatások (75-80%) részesedése (turizmus).

A szolgáltatások magas részesedése a GDP-ben (75%) nem tükröződik arányosan a külkereskedelem szerkezetében (non-tradeable). De az áru külkereskedelem szerkezeti arányai is lényegesen eltérnek a GDP szerkezetétől. Az EU fontos agrárexportőr, ezért az összes export közel 10%-a (9.7%) jut a mezőgazdasági termékekre. A másik közel 10%-ot (10.4%) a nyersanyagok és az energiatermékek teszik ki. Az ipari termékek így összességében elérik a 80%-ot. A tagországok között régiónként is van szerkezeti konvergencia, bár az egyes országok között (például természeti adottságaik miatt is) nagy eltéréseket találunk. Lengyelország mezőgazdasági exportja kicsit átlag feletti (10.7%), nyersanyag és energia exportja viszont átlag alatti (7.2%), de az ipari export az összes 80% körüli sávjában van. Hasonló a helyzet Magyarországgal és Csehországgal, de ipari exportjuk aránya eléri a 88%-ot, miközben a mezőgazdaságé alatta van az EU átlagnak (Magyarország 7.3%, Csehország 4.0%). Görögország ugyanakkor kiemelten mezőgazdasági exportőr (az összesből 25.6%), valamivel átlag feletti a nyersanyag és energia exportja (12.3%), de az ipari exportja alig haladja meg a 60%-ot. Miközben a versenyképesség szempontjából fontos gép és közlekedési eszközök exportja, mind Szlovákia (51.1%), Csehország (53.9%) és Magyarország (59.2%) esetében 50% felett van, ez Görögország esetében csak 10.2%-ot tesz ki.

Az integráltság intenzitását és kiegyensúlyozottságát jelzik a külföldi tőkebefektetések arányai is. Ezek  az EU tagországok átlagában, a GDP fele körül vannak. A tőke import 2011-ben 43% (2009-ben 47%), amivel szemben a tőke export a GDP 54%-át tette ki. Az EU átlagában a tőkeexport mintegy 20%-kal haladta meg a tőke importot. A nettó tőkeexport pozíciót tekinthetjük a gazdasági fejlettség és integráltság fontos mutatójának.

A tagországok között a tőkebefektetések szintje és szerkezete tekintetében is nagy különbségek vannak. Kirívóan magas a tőkekapcsolati intenzitás Belgium (tőke import a GDP 200%-a, míg a tőke export 188%-a) és Írország (111, valamint 130%-kal) esetében. A külföldi tőkebefektetések a GDP-ben elérik a 80% körüli szintet Észtország (84%), Svédország (84%), Hollandia (81%) valamint Magyarország (78%) esetében. De eközben az ország külföldi befektetései a GDP-nek Hollandia esetében 120%-át, Svédország esetében 87%-át, miközben Észtország esetében csak 33%-át, Magyarországéban pedig csak 16%-át adják. A vezető fejlett nyugat-európai országok többnyire nettó tőkeexportőrök, míg ettől a pozíciótól az közép és keleti európai új tagországok még messze vannak. A tőkeexport viszonya a tőkeimporthoz a legmagasabb Szlovéniában (60%) és Észtországban (40%), valamint Magyarországon (21%), míg a többi országok éppen megkezdtek felzárkózni. (Az adatok forrása: OECD International direct Investment Database, Eurostat,)

Kirívóan alacsony viszont a tőkeintenzitás Görögország és Olaszország esetében. A görög tőkeimport 13%-kal, a tőkeexport pedig 12%-kal a GDP-ben közel marginális. Olaszország ezek az arányok 17% és 23% körül vannak, ami azt jelenti, hogy Olaszország nettó tőkeexportőr. Spanyolország esetében a tőkeimport és a tőkeexport egyaránt a GDP 43%-a, míg ezek a mutatók Portugália esetében 49 és 29%-on vannak. Ez azt jelenti, hogy Portugál tőkeexport nem éri el a tőkeimport 60%-át.

A magas tőkekapcsolati intenzitások a vállalati szektorok magas transznacionalizálásával járnak. Kelet-Európában ez meglehetősen egyoldalú (a külföldi TNC-ék dominanciája), míg Görögországban ennek az általános szintje is alacsony.

Az észak-déli választó vonal tehát  az integráltság szintjét illetően is tetten érhető, de Görögország ilyen szempontból is minden vonatkozásban kilóg a sorból. Görögország esetében az erőteljes periferizálódás különösen szembe tűnő. Az új tagországok, s különösen Közép-Európa mind kedvezőbb teljesítménye, mind integrálódása alapján inkább az északi centrumhoz sorolódik.

Az intézményi integráció tekintetében annyi a különbség, míg Dél-Európa teljes mértékben integrált (Euró-zóna tagság és Schengen), addig Csehország, Lengyelország és Magyarország, valamint a később csatlakozott Bulgária, Románia és Horvátország még nem léptek be az Euró-zónába, valamint az utóbbiak nem tagjai Schengennek.  

Az integráltság szintje és a makrogazdasági teljesítmények közötti összefüggés országonkénti alapos elemzést igényelne. Görögország esetében az alacsony integráltság, a szerkezeti gyengeségek, vagy a külföldi befektetések alacsony aránya mindenképpen befolyásolják az ország versenyképességét. A szerkezeti gyengeségek egyik tipikus megnyilvánulása a túlzott külgazdasági függés a mezőgazdaságból, a turizmusból és a hajózásból származó jövedelmektől. A válság ezeket különösen erősen érintette. A szerkezeti gyengeségek kihatnak a növekedés fenntarthatóságára, valamint a külgazdasági teljesítményekre (kereskedelmi mérleg vagy eladósodás).

 A görög válság ugyanakkor nagymértékben társadalmi és politikai magatartásokra, hibás gazdaságpolitikákra és gyenge alkalmazkodó képességre vezethető vissza.

A súlyos társadalomviselkedési anomáliák Görögországot már jóval a válság előtt jellemezték. Az országot a korrupció mélyen fertőzi, s az integrációs szabályok megsértése már az euró-zóna tagság kapcsán botrányt okozott. A Global Financial Integrity szerint a görög gazdaság vesztesége a korrupció, az adóelkerülés, valamint a bűncselekmények következtében 2003 és 2011 között 261 milliárd dollár volt. Az OECD becslései szerint 2009-ben a görög fekete gazdaság a GDP-ben 25% (65 milliárd euró) volt, aminek eredményeként a meg nem fizetett adók évi összege 20 milliárd eurót tett ki. 2012-ben a fekete gazdaság aránya a GDP-ben, Olaszországban 21.6%, Belgiumban 17.1% és Németországban 13.5% volt. A magas adóelkerülésben nagy szerepet játszik az önfoglalkoztatók aránya, ami Görögországban (32%) duplája az EU átlagának (15%). A különféle korrupciós transzfereket évi 3.5 milliárd euróra becsülik, ami GDP 1.75%-a. A gazdaság bürokratikus ellenőrzése és az alacsony hatékonyságú állami apparátus túlméretezett. A gyenge külkereskedelmi teljesítmény, a magas bérek és alacsony hatékonyság miatti komparatív hátrányok, mind akut problémák.

A válság közvetlen okai sokrétűek. Az euró-zóna csatlakozás olcsó pénzt, s automatikusan kedvező hitelminősítést jelentett. Ezek a pénzek lehetőséget nyújtottak olyan szerkezeti átalakításra, ami javította volna a versenyképességet. Ezt a lehetőséget eltérő mértékekben csak néhány ország (pl. Németország), használta ki, míg mások felelőtlen gazdaságpolitikába bocsátkoztak. Erre leginkább Görögország szolgáltatott példát, ahol ezt a pénzt egyebek mellett szavazatvásárlásra (tizenharmadik, tizennegyedik havi bérek és nyugdíj vagy az államapparátus felduzzasztása) fordították. 2004 és 2009 között miközben a görög GDP 40%-kal nőtt, a központi kormány kiadásai 87%-kal, az adóbevételek pedig csak 31%-kal emelkedtek. Ezzel szemben Írországban vagy Spanyolországban inkább a kereskedelmi bankok felelőtlen hitelezése jelentett gondot, s a válság alapját elsősorban az ingatlan buborék kipukkanása okozta.

Az ingatlan buborék kisebb mértékben, Görögországban is jellemző volt. Az örökölt makrogazdasági kiegyensúlyozatlanság rendkívüli módon elmélyült, a széleskörű adókerülés, a korrupció, vagy a fenntarthatatlan szociális rendszerek a válságot drámaian kiélezték. A felelőtlen politikákat a piac kíméletlenül büntette, s a gyorsan romló hitelminősítések és felárak mellett Görögország képtelenné vált a megnövekedett adóssága finanszírozására.

Az államcsőd elkerülése érdekében Görögország 2010 májusában az EU-IMF (Trojka – Európai Bizottság, Európai Központi Bank és IMF) mentőcsomagjára kényszerült. Görögország a pénzügyi kötelezettségei teljesítésére 2013 júniusáig terjedő időszakra 110 milliárd Euró mentő hitelt kapott. A Trojka feltételként a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében megszorításokat, fájdalmas, de régen aktuális szerkezeti reformokat, valamint az állami vagyon privatizációját (mintegy 50 milliárd Euró értékben) követelte Görögországtól. A rosszabbodó recesszió, valamint a késlekedő végrehajtás miatt egy évvel később újabb 130 milliárd Euró támogatás vált szükségessé 2014. december végéig. Párhuzamosan a görög állampapírokat birtokló magán hitelezőket (a görög államadósság mintegy 58%-át birtokolták) kötelezték a futamidők meghosszabbításának, a kamatok mérséklésének valamint a papírok értéke mintegy fele leírásának az elfogadására.

A 240 milliárd eurós hitelt Görögország szigorú ellenőrzés mellett, meghatározott ütemezésben és részletekben hívhatta le. Az utolsó felülvizsgálat olyan finanszírozási feszültségekre hívta fel a figyelmet, aminek alapján a görögök 2014 decemberét követően 2 hónap technikai haladékot kaptak. A görög gazdaság kilátásainak némi javulása (strukturális költségvetési többlet, a növekedési és munkanélküliségi mutatók) alapján a görög kormány számára lehetővé vált az államkötvények értékesítése magán beruházók számára.

A támogatásokért cserében 2010-et követően Görögországban a megszorító intézkedések tucatjait kellett bevezetni. A Trojka által követelt büntető jellegű megszorításokat a bérek és a nyugdíjak jelentős visszavágása, valamint az állampolgárok és az üzleti szektor erőteljes megadóztatása jellemezte. 2009 óta a közszektorban a bérek több, mint 50%-kal, a magán szektorban 40%-kal, valamint a nyugdíjkiadások 45%-kal csökkentek. 2010 és 2013 között az átlagjövedelmeken az adók 25%-kal növekedtek, aminek eredményeként a lakosság többségének a jövedelme 29%-kal csökkent. Az ingatlanadókat 552%-kal növelték A VAT (ÁFA) rátája 19%-ról 23%-ra nőtt, s a közvetett adók jelentős része emelkedett. 2014-ben az üzleti szektorban beszedett adók 137%-kal növekedtek.

A strukturális reformok nagyrészt olyan intézkedéseket tartalmaznak, amelyek a korábbi helyzethez képest racionalizálást jelentenek, vagy igazodást az EU szabályozáshoz: Ilyenek például az un. zárt szakmai szervezetek liberalizálása; az energiapiacok liberalizálása; új szervezet létrehozása az állami megrendelések irányítására és ellenérzésére; vagy az egészségbiztosítók egyesítése.

Mint az Európai Bizottság által felkért szakértői bizottság 2014-es tanulmánya megállapítja a görög program a Trojka által menedzselt másik háromhoz képest (Írország, Portugália és Ciprus) a “legkevésbé sikeres volt”. (Committee study, 5.

A szigorú megszorító intézkedések gazdasági növekedésre gyakorolt katasztrofális hatását a szakértők és a politikusok végzetes módon alábecsülték. „Görögország vártnál rosszabb GDP teljesítményében a túlzott megszorítások, alapvető kiváltó tényezők voltak.” (Committee study, 27. p.) Miután a Görögországnak javasolt megszorító intézkedéseket az árstabilitáshoz és a kiegyensúlyozott költségvetéshez való túlzott szigorú ragaszkodás jellemezte, ezek erőteljesen korlátozónak és deflációsnak bizonyultak. A köz- és a magán fogyasztás drasztikus csökkentése szűkítette a növekedési lehetőségeket, amivel hibás körbe kényszerültek. A növekedés hiánya újabb deficitet szült, tovább növelte az eladósodást, s újabb megszorításokat tett szükségessé.

A gazdasági növekedésben az előre jelzettnél nagyobb visszaesés több tényezőnek is tulajdonítható. „(a) a vártnál nagyobb költségvetési multiplikátorhatások, (b) a külső környezet váratlan romlása, beleértve a nyílt vitákat az euró övezet felbomlásáról, ami aláásta a befektetői bizalmat, (c) az induló feltételek túl optimista megítélése, (d) bizonyos adminisztratív struktúrák és a politikai vezetés gyengeségének alábecsülése” (Committee study, 5. p.) Az európai politikai bizonytalanság (például az adósság átstrukturálása vonatkozásban) és késlekedés „lényeges súlyosbító tényező” volt a program végrehajtása szempontjából. A nem megfelelő és alacsonyhatékonyságú program végrehajtás, a ”görög kormányapparátus hatékonyságának túlbecsülése” a Trojka által, az „adósság átstrukturálás késlekedése”, egyaránt tényezők voltak. (Committee study, 27. p.)

A megszorító intézkedések gyakran bizonyulnak antiszociálisnak, társadalmilag és politikailag elfogadhatatlannak. A görög 13-ik, vagy 14-ik havi nyugdíjak vagy bérek, nagy valószínűséggel csak szavazatvásárlást szolgáltak, s ellentmondtak a pénzügyi realitásoknak. Bizonyos megszorító intézkedéseknek ugyanakkor valóságos és jogos szociális juttatások estek áldozatul (például a szegény rétegek ingyenes egészségi ellátásának a megszüntetése).

A görög megszorító intézkedések drámai szociális következményekkel jártak. Jelentősen emelkedett azok aránya, akik a létminimum alatt élnek. Nőtt a hajléktalanok vagy éppen a HIV fertőzöttek száma és aránya. 2012-re a bérek az 1990-es évek szintjére csökkentek, a becslések szerint a vásárlóerejük az 1986-os szintnek felelt meg. Az öngyilkosságok száma, ami Görögországban hagyományosan alacsony volt, jelentősen megemelkedett. Egészében a szegénység és a szociális kirekesztődés jelentősen nőtt, és közben új szociális problémák keletkeztek. A hatalmas fiatal munkanélküliség olyan társadalmi botrány, ami sürgős politikai kezelést igényel.

A „lusta” déliek és a „szorgalmas” Észak sztereotípiáit fenntartásokkal kell kezelni. Az EU-ban a görögök dolgoznak évente a legtöbb órát (bár a munka intenzitását ez a mutató nem fejezi ki). Az éves szabadság napok kevesebbek Görögországban, mint Franciaországban vagy Németországban. A pazarló jóléti állam is legfeljebb hatékonyságában értelmezhető, mivel a szociális kiadások (GDP százalékában) alatta vannak a legtöbb európai országénak. A korrupció köztudottan magas, de számos esetben éppen az északi befektetők vállalatai keveredtek korrupciós ügyekbe.

A megszorító intézkedések kapcsán nehéz megállapítani, mennyiben volt szó a túlfogyasztás kiigazításáról, s mennyiben jelentettek európai viszonylatokban is tényleges romlást. Az eltörölt karácsonyi, húsvéti, nyári vagy egyéb pótlólagos juttatások, a 13. vagy 14. havi bérek és nyugdíjak a tagországok többségében ismeretlenek. Nehezebb az összevetés a nyugdíjak vagy a vállalati profitok, vagy az ingatlanok magas adóztatása esetében. Hasonló a helyzet a munkafeltételek szigorításával, legyen szó az elbocsátásokról, a túlmunkadíjazásáról vagy a nyugdíjkorhatár emeléséről. Ezek vonatkozásban számos országban részben liberálisabb, részben kevésbé kedvező szabályozást alkalmaznak. Számos más országban magasak az adók (VAT ráta, vagy az alkohol, cigaretta és az üzemanyagok adóztatása). Miközben a viszonylagosan magas hadi kiadások csökkentése nem okoz gondot, nehezebb megítélni az egészségügyi kiadások csökkentését.

A tipikus vita téma a minimális bérek csökkentése, valamint az ígéret a Sziriza által annak visszaemelésére. A görög minimálbér 2014-ben 684 euró volt. Ez még mindig magasabb a hasonló fejlettségű portugál szintnél (589 euró), nem is beszélve Csehországról (335 euró) vagy Magyarországról ((344 euró). Alatta marad viszont a szlovén (791 euró) és a spanyol (757 euró) szintnek, de a fejlettségi szintekben (1 főre eső GDP) is hasonló a különbség. Miközben a  görög 1 főre eső GDP-nek a francia vagy a német mintegy másfélszerese volt, minimálbéreik több mint kétszeresen haladták meg (Franciaország esetében 1458,valamint Németország esetében 1473 euró) a görög szintet. Az eltérések jelentősek, de Görögország helyzetét, különösen teljesítmény mutatói tükrében, nem lehet kirívónak tekinteni. A visszaigazítás jogosságát ezért nehéz megítélni. Tekintettel a túlméretezett állami bürokráciára a 150 ezer állami alkalmazott elbocsátása szintén elkerülhetetlennek minősíthető.

A folytatódó válság, valamint a kormányalakítási nehézségek 2012 májusában felvetették annak a lehetőségét, hogy Görögország esetleg kilépjen az euró-zónából (Grexit). A Grexit jogilag, mint kizárás, az uniós szerződések alapján nem lehetséges. Megoszlanak a vélemények abban, hogy a görög kilépés az euró-zóna megerősödését eredményezné, vagy dominóhatásai alapján más országokat is magával sodorhatna, s az euró zóna széteséséhez vezethetne.

 Az Euró-zóna tagsággal szembeni felvetések és ellenérvek leginkább az önálló monetáris politika elvesztéséhez kapcsolódnak. Ez részben az önálló kamatláb-politika feladását, valamint a nemzeti valuta leértékelése lehetősége megszűnését jelenti. Az árszínvonal és az árfolyam alakítása és ellenőrzése kikerül a nemzeti állam hatásköréből. Miután az euró-zóna országai stabil árszínvonal, vagyis gyakorlatilag határozott antiinflációs politika mellett kötelezték el magukat, ez csak a nemzeti költségvetések egyensúlyának szigorú fenntartása mellett volt lehetséges. A monetáris unióból a költségvetési megszorítások (kiadások korlátozása vagy magas adók) logikusan következtek.
 
Működő piacgazdaságban az ár és az árfolyam olyan kiigazító automatizmus, ami közvetlen megszorítások nélkül biztosítja a gazdaság alkalmazkodását a megváltozott körülményekhez. Ez részben az infláción és a leértékelésen keresztül történik. Ha a reáljövedelmek növekedése meghaladja a termelékenységét, az inflációt eredményez. Az infláció nem más, mint a reálfogyasztás visszavágása. Ha a fogyasztás meghaladja a jövedelmeket, az eladósodáshoz vezet, legyen szó egyénről, vállalatról vagy országról. Az egyensúlybomlás a nemzeti valuta leértékelődését eredményezi, aminek következtében nőnek az importárak, és végül az infláció. A leértékelődés, kéz a kézben az inflációval jólétvesztés, vagy más szóval piaci alapú megszorítás.  

Mivel a leértékelés és az infláció a jóléti veszteségeket az egész társadalomra teríti szét, mint megszorítások kevésbé fájdalmasak és könnyebben elfogadhatóak a közvélemény számára. Nem véletlen, hogy a politikusok miért részesítik előnyben például a leértékelést a konkrét és népszerűtlenebb megszorító intézkedésekkel szemben. Mivel a szelektív megszorítások konkrét üzleti vagy jóléti érdekeket érintenek, nem meglepő, hogy azok éles politikai viták és összeütközések tárgyává válnak. A leértékelés misztifikálása és félreértése szolgál alapjául annak a téves illúziónak és nosztalgiának, amit a közvélemény és a média mellett gyakran bizonyos szakértők is osztanak, miszerint alternatívája lehet a „megszorításoknak”. 

A Grexit hatásainak elemzésére számos kísérlet történt. A görög kilépés kapcsán az IMF korábbi számításai szerint az új drachma azonnal mintegy 50%-kal, vagy akár annál nagyobb mértékben értékelődhetne le. (The Economist, January 31st 2015. 18. p.) Ez aligha kétséges, hogy súlyosabb gazdasági és szociális következményekkel járna, mint minden eddigi vagy esetleg feltételezhető további megszorítás. A drámai leértékelődés egyenlő lenne az államcsőddel és a bankok tömeges tönkre menetelével. A leértékelődés és a várható hiperinfláció elértéktelenítené a jövedelmeket, a megtakarításokat, s minden bizonnyal hosszan tartó recesszióba sodorná a gazdaságot. A leértékelődés az euróban maradó adósságszolgálatot még inkább fenntarthatatlanná tenné.

A viszonylagosan alacsonyabb görög integráltság ellenére, a kölcsönös függőségi viszonyok alapján a következmények a többi tagországra is beláthatatlanok lennének. Ez vonatkozik a nagy tagországokra is (Németország vagy Franciaország). Általános vagy éppen bankszektoruk (ING, Societé General vagy Deutsche Postbank) kitettségéből adódó „járványveszély” alapján veszteségeik könnyen jelentősen meghaladhatnák azokat az összegeket, amikbe a mentőakciók eddig vagy a jövőben kerülnek. 2012-ben a kereskedelmi bankok kitettsége tekintetében vezetett Franciaország (79 milliárd euróval), valamint Németország (45 milliárd euróval), miközben a dán és a brit bankok kitettsége 15 milliárd , az ír, az olasz és a dán bankoké pedig 10 milliárd euró körül volt. (BIS adatai) A leginkább kitett bankok a Hypo Real Estate , a Commerzbank és a Deutsche Postbank (Németország), valamint a Fortis (Belgium), a Societé Generale (Franciaország), valamint az ING (Hollandia) voltak.

A Gexit lehetősége elmúlt időszak fejleményei, valamint a kitettség bizonyos mérséklődése alapján újabban ismét felmerült. Mint a Standard & Poor’s elemzésében megállapítja: „Görögország esetleges távozását az euró övezetből szinte bizonyosan teljes görög törlesztési csőd követné, ám egy ilyen fejlemény most már jóval kisebb pénzügyi kockázattal járna az euró övezet fennmaradó részére, mint néhány évvel ezelőtt, mivel a valutaunió időközben megerősítette pénzügyi védőmechanizmusait, és markánsan leépítette a görög gazdasághoz fűződő pénzügyi kapcsolatait.” (MTI 2015. február 19) A Standard & Poor’s számításai szerint hosszú távon a teljes görög törlesztési csőd 300 milliárd eurót meghaladó veszteséget jelenthet, ami az euró övezet éves hazai össztermékének (GDP) 3 százalékával lenne egyenlő. Egyesek szerint (Jean Pisani-Ferry) a dominóhatások is kisebbek lennének, mivel a „Grexit által előidézett láncreakció lényegesen kisebb lenne.” (MTI, 2015. február 28.) Mint a vezető brit lap megállapítja: „Az optimistáknak igazuk van, hogy kevésbe fájdalmas lenne, mint 2012-ben, de még mindig ártana” (The Economist, January 31st 2015. 7. p.)

Mint Jannisz Varufakisz görög pénzügyminiszter kijelentette a „Grexit nincs napirenden” „Ha ugyanis ez elkezdődik, olyan pusztító erők szabadulhatnak el, amelyeket senki nem tud kordában tartani.” (MTI 2015. 01. 26). A kiszámíthatatlan hatások miatt a Grexit megmarad a politikai és szakértői spekulációk szintjén.

A hosszabb távú fenntartható növekedési pályára való állás továbbra is reménytelennek tűnik, miközben párhuzamosan a munkanélküliség is társadalmilag tűrhetetlen szinten van. Az adókerülés, a korrupció változatlan maradt, s a VAT reform sem járt sikerrel. Bankok adóssága a háztatások és a vállalatok nem teljesítő hitelei alapján 2014-ben már meghaladta a 30%-os szintet.

Az új görög kormány 2015 januárjában olyan programmal jutott hatalomra, ami követeli az államadósság egy részének elengedésének, valamint a megszorítások felfüggesztését. A görög kormány gyakorlatilag egy áthidaló hitelt kért, a mentőcsomag feltételei nélkül. A görög pénzügyminiszter szerint Athén elfogadja a nemzetközi mentőcsomag intézkedéseinek 70 százalékát, de a fennmaradó rész "toxikus" és azt egy 10 pontos tervvel váltaná fel. A görögök azt javasolják, hogy alacsonyabb költségvetési többletet irányozzanak elő nekik és a jelenlegi mentőcsomagot adósság-átváltási lépésekkel helyettesítsék. Előirányozták a privatizáció befagyasztását, a nyugdíjak és minimális bérek 45%-os emelését, valamint visszatérést a kollektív szerződésekhez.  

A hitelezők egyértelművé tették, hogy a görög államadósság nagy részének a leírása és a megszorítások egy részének visszafordítása számukra elfogadhatatlanok. Az adósság mérséklést, a feltételezett lavinahatásai miatt a partnerek nem tartják kívánatosnak. A hasonló helyzetben lévő hasonló követelésekkel előálló országok (Portugália, Spanyolország vagy Írország) az egész pénzügyi rendszer összeomlását eredményeznék.

A hitelezők egyértelművé tették, hogy a görög államadósság nagy részének a leírása és a megszorítások egy részének visszafordítása számukra elfogadhatatlanok. Az adósság mérséklést, a feltételezett lavinahatásai miatt a partnerek nem tartják kívánatosnak. A hasonló helyzetben lévő hasonló követelésekkel előálló országok (Portugália, Spanyolország vagy Írország) az egész pénzügyi rendszer összeomlását eredményeznék.

A görög kormány a 2015. február végi megállapodással átmeneti lélegzetvételi időt kapott. Kérdés, hogyan sikerül a görög kormánynak kompromisszumot találni a hitelezőivel, valamint a várakozásokkal teli választóival. Az adósság elengedésnek nincs sok esélye, de lehetőség van a futamidők további növelésére, a türelmi idő további meghosszabbítására vagy a kamat törlesztés és kötvények hozamainak a GDP növekedéséhez kötésére.

A szociális ígéretek teljesítése sem teljesen kizárt, de nyilván azzal a feltétellel, hogy a gazdaság és a költségvetés egyensúlyát fenntartják, s a stabilizáció folyamatát nem fordítják vissza. A társadalmi támogatások megnyerése érdekében szükséges, és szűk korlátok között lehetséges is, a megszorítások szociális mérlegének javítása. A választási ígéretek nyilvánvalóan nem teljesíthetőek. De van bizonyos szűk mozgástér. Az új kormány ígéri az adóelkerülőkkel, valamint az állami megrendeléseket monopolizáló oligarchákkal szembeni határozott fellépést. Mint a korrupcióellenes görög miniszter jelezte: a pénzügyi nyomozócsoport megerősítésével azonnal 2,5 milliárd euróhoz juthat a görög államkassza. Ez azonban csak a nemzetközi hitelprogram 1 százalékát kitevő összeg.

A szociális ígéretek teljesítése sem teljesen kizárt, de nyilván azzal a feltétellel, hogy a gazdaság és a költségvetés egyensúlyát fenntartják, s a stabilizáció folyamatát nem fordítják vissza. A társadalmi támogatások megnyerése érdekében szükséges, és szűk korlátok között lehetséges is, a megszorítások szociális mérlegének javítása. A választási ígéretek nyilvánvalóan nem teljesíthetőek. De van bizonyos szűk mozgástér. Az új kormány ígéri az adóelkerülőkkel, valamint az állami megrendeléseket monopolizáló oligarchákkal szembeni határozott fellépést. Mint a korrupcióellenes görög miniszter jelezte: a pénzügyi nyomozócsoport megerősítésével azonnal 2,5 milliárd euróhoz juthat a görög államkassza. Ez azonban csak a nemzetközi hitelprogram 1 százalékát kitevő összeg.

Folytatni kellene az euró-zóna reformját. A szükséges változtatások több irányban is nyilvánvalóvá váltak..

1. Az eurót támogató intézményi és gazdaságpolitikai konstrukciók hiányosnak és elégtelennek bizonyultak. 2010 után az uniós „euró kormányzás” reform intézkedései: európai szemeszter, a költségvetési unió (Fiscal Compound), az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), vagy a Bank Unió, ebben komoly előrelépést jelentettek.

2. Nemzeti gazdaságpolitikákat az uniós politikákkal (policy mix) összhangba kell hozni, egymáshoz kell igazítani. A nemzeti költségvetési politikák esetében erre szigorú irányszámokat (egyensúlyi célok) szabtak. Az összehangolás olyan területeken, mint a jövedelem és szociálpolitika, vagy a fejlesztéspolitika (versenyképesség erősítése) már nem csak meglehetősen hiányos volt, hanem a „potyautazás” lehetőségét is kihasználták (EU-s pénzek felelőtlen elköltése). Az új körülményekhez a vállalati szereplők sem alkalmazkodtak megfelelően. Ez a hiány különösen szembeötlő Görögország esetében. Ezért súlyos megszorításokkal kellett fizetni.

2. Nemzeti gazdaságpolitikákat az uniós politikákkal (policy mix) összhangba kell hozni, egymáshoz kell igazítani. A nemzeti költségvetési politikák esetében erre szigorú irányszámokat (egyensúlyi célok) szabtak. Az összehangolás olyan területeken, mint a jövedelem és szociálpolitika, vagy a fejlesztéspolitika (versenyképesség erősítése) már nem csak meglehetősen hiányos volt, hanem a „potyautazás” lehetőségét is kihasználták (EU-s pénzek felelőtlen elköltése). Az új körülményekhez a vállalati szereplők sem alkalmazkodtak megfelelően. Ez a hiány különösen szembeötlő Görögország esetében. Ezért súlyos megszorításokkal kellett fizetni.

4. Széles egyetértés van abban, hogy a szigorú inflációs célokat követő merev német álláspont változtatására lenne szükség, hiszen nyilvánvalóan a defláció egyik fontos tényező. „Egyesek szerint egyszerűen arra van szükség, hogy a görögök és a többiek reformálják meg a gazdaságaikat, és fizessék vissza hiteleiket. Mások szerint, a németeknek el kell ismerni, hogy bizonyos hiteleket soha sem fizetnek vissza, s túl kell jutniuk a kiegyensúlyozott költségvetéshez való megszállott ragaszkodásukon.” (The Economist, February 7th. 2015. 26. p.) A folyóirat egyetért a görög miniszterelnökkel, miszerint „Európai megszorítások túlzottak voltak. Merkel politikája lefojtotta a kontinens gazdaságát, s deflációba sodorta.” Mint folytatja: „Ha Merkel továbbra is ellenezi a növekedést beindító erőfeszítéseket és a defláció kiiktatását az euró-zónában, Európát olyan elveszett évtizedre ítélheti, ami sokkal bénítóbb lehet, mint az 1990-es évek Japán esetében voltak. Ez bizonyára sokkal nagyobb populista visszahatást eredményezne egész Európában, mint Görögországban történt. Nehéz megítélni, ilyen körülmények között az egységes valuta hogyan maradhatna fenn. S a legnagyobb vesztes maga Németország lenne.” (The Economist, January 31st 2015. 7. p.)

Az elmúlt mintegy négy évben végrehajtott kiigazítás és válságkezelés alapján megállapítható, hogy Görögország költségvetési teljesítményében sikerült némi javulást elérni, s az adósság drámai növekedését is megállították. Valamennyi teljesítménymutató azt jelzi, hogy a megszorítások eredményei jelentkeznek, a görög gazdaság romlása megállt, és lassú javulásnak indult. Az eredmények, azonban, rendkívül ellenmondásosnak és vitathatónak bizonyultak. A költségvetés törékenysége és a bankrendszer sebezhetősége változatlanul fennmaradt. A válság nem múlt el.

A hosszabb távú fenntartható növekedési pályára való átállás nélkül nincs esély a válság kinövésére. Görögországnak minőségi külföldi beruházásokra, kedvező üzleti környezetre és politikai stabilitásra lenne szüksége. A versenyképesség javítása beruházásokat igényelne az oktatásba, az infrastruktúrába és a technológiai fejlődésbe. A növekedés fenntarthatósága nemcsak strukturális kérdés, amit gazdaságpolitikai és intézményi reformokkal el lehet intézni. Feltételezi a kiigazítások politikai és társadalmi fenntarthatóságát is. Hosszabb távon olyan reformokra és megoldásokra van szükség, amihez a görög társadalom támogatása is megnyerhető. A kiutat és a kompromisszumokat ebben az összefüggésben kell keresni. „Ha valamire az elmúlt néhány év szomorú tapasztalata megtanított bennünket, a gazdasági konszenzus nem vezet politikai konszenzushoz.” (The Economist, February 7th 2015, 26. p.) Olyan hosszú távú megoldásokat kell találni, ami nemcsak a pénzügyminisztereknek és a partner országoknak, hanem a görög választóknak is elfogadhatóvá válik. A „Grexit”, vagy „Graccident” (amikor államcsődje következtében Görögország szándéka ellenére egyszerűen kihullik az euró-zónából), nem zárható ki, de nem érdeke senkinek sem.

 A felhasznált források

Committee study on the Troika and financial assistance in the euro area: successes and failures. Study requested by the Economic and Monetary Affairs Committee, February 2014. Directorate General for Internal Policies. Economic Governance Support Unit (EGOV). (The Bruegel experts of the committee: André Sapir, Guntram B. Wolff, Carlos de Sousa and Alessio Terzi).

Europe in Figures, Eurostat Yearbook 2009.and 2013. Eurostat.
Eurostat adatai), http://countryeconomy.com/ratings.)

OECD International Direct Investment Database, Eurostat, IMF. OECD/DAF – Investment Division:  October 2012.  

http://en.wikipedia.org/wiki/Greek_government-debt_crisis  

http://en.wikipedia.org/wiki/Greek_debt_crisis_timeline  

http://en.wikipedia.org/wiki/Greek_withdrawal_from_the_eurozone  

http://mno.hu/gazdasag/joval-kisebb-penzugyi-kockazatot-jelenthet-a-grexit-1273666

http://www.project-syndicate.org/commentary/grexit-costs-eurozone-by-jean-pisani-ferry-2015-02

http://en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Greece  

http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_sovereign_states_in_Europe_by_minimum_wage  

Losoncz Miklós, Görög dilemmák a választások után, ÉS, 2015. február 5. 3. p.  

Pogátsa , Zoltan, 2014 The Political Economy of the Greek Crisis. Sit Lux Academy Publisher. 150 p.

Címkék:

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó