csütörtök, március 24, 2016

A napokban futott ki utolsó tesztjére az az új hadihajó, amely nemsokára az amerikai haditengerészet tulajdonába kerül. Akkor majd USS Zumwaltnak fogják nevezni, egyelőre csak az egyik legdrágább hadihajóként hivatkoznak rá.



A hajót a Bath Iron Works építette, mostani útján már a haditengerészet tagjai is részt vesznek, hogy előkészítsék a hajót az átadáshoz. Amikor ennek a körnek vége, a haditengerészet maga is teszteli a hajót mindenféle tengeri körülmények között, a lehető legvadabb vizekbe is behajózva vele. Ahogy egy magas rangú tiszt fogalmazott, megkeresik a legnehezebb helyeket az óceánban, és odamennek a hajóval.

Az USS Zumwalt gyártása nem volt zökkenőmentes. A hajó 4,4 milliárd dollárba (bő 1200 milliárd forint) kerül, ezzel a legdrágább hajója lesz a haditengerészetnek. Kétszer annyiba kerül, mint a jelenlegi Arleigh Burke osztályú hajók, amelyek az amerikai haditengerészet egyik legkorszerűbb rombolóosztályát alkotják.

A hajót először az 1990-es évek elején kezdték el tervezgetni, a haditengerészet rendelt is 32 darabot belőle. Ahogy nőttek a költségek, úgy csökkent a megrendelt hajók száma, végül három hajóra csökkentették a darabszámot. Volt egy olyan pillanat is, amikor teljesen el akarták meszelni a projektet.

A hajó hatszáz láb hosszú lesz (ez 182,9 métert jelent), 33,5 csomós sebességgel, vagyis 62 km/órával halad majd. Hajtóműje két darab  Rolls-Royce MT30 gázturbina, van benne 2 Rolls-Royce RR4500 gázturbinás generátor és két hajócsavar.

Fegyverzete is impresszív: 20 db négycellás MK 45 függőleges indítóberendezésben lehelyezhető RIM–66 Standard légvédelmi rakéta, RIM–162 ESSM légvédelmi rakéta, BGM–109 Tomahawk robotrepülőgép, RUM–139 VL–ASROC tengeralattjárók elleni rakéta. Ezen kívül van még rajta 2 darab 155 milliméteres AGS ágyú és 2 darab 30 milliméteres Mk 46 ágyú.

Forrás: http://index.hu/tech/2016/03/24/majdnem_kesz_a_legujabb_amerikai_hadihajo/

Címkék:

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó