kedd, április 05, 2016

Nagyjából két év múlva, 2018 második felétől már minden településen lesz ingyen wifi - tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mely a Digitális Jólét Program keretében már felmérte az állami és önkormányzati intézmények által biztosított nyilvános wifipontokat.

A projekt felhasználja a jelenleg futó, uniós támogatással megvalósuló új generációs felhordó hálózati fejlesztéseket,  melyekről a távközlési cégek a közelmúltban nyújtották be ajánlatukat, vagyis azt, hogy az ország mely területén fejlesztenék a széles sávú hálózatot. A pályázat egyik feltétele az, hogy minden település központjában önerőből hozzanak létre elérhető ingyenes wifi-szolgáltatást. A fejlesztések 2016 második felében kezdődhetnek meg.




Az országgyűlési választások évére időzítve tehát valamennyi településen ott lesz az ingyenesen elérhető internet, és Magyarországon az uniós elvárást megelőzően két évvel, 2018-ra minden háztartás számára hozzáférhető lesz a széles sávú, legalább másodpercenként 30 Mbit sávszélességű internet. Magyarországon jelenleg 883 ezer háztartásban még nem érhető el nagy sebességű internetszolgáltatás. A szükséges fejlesztések egy részét a szolgáltatók piaci alapon valósítják meg, de a 68 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő és a tízmilliárd forintos keretösszegű visszatérítendő támogatással a ma még lefedetlen területeken is biztosítani akarják a net-elérést.

Az infrastruktúra mellett a kormányzat ígérete szerint növekszik az állam által nyújtott elektronikus közszolgáltatások száma, és sokszor megígérték már a digitális gazdaság kiszélesítését is. 2017-től ráadásul csökken  az internet áfája, azaz a kormányreményei szerint megvalósul az "internetes rezsicsökkentés", azaz olcsóbban juthatunk hozzá jobb minőségű nethez.

Forrás: http://index.hu/tech/2016/04/05/digitalis_jolet_program/

Címkék:

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó