hétfő, április 11, 2016

A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást – jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. A boltzár mellett kampányoló szakszervezeti vezető szóhoz sem jutott, amikor megtudta, hogy vasárnap újra nyithatnak a boltok.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségének elnöke azt mondta: 

"
Ez döbbenet és hihetetlen, hogy a kormány kihátrált a vasárnapi boltzárból."

Teljes megdöbbenéssel állok a helyzet előtt. Érdekes ez a helyzet, mert a kereskedelmi szektorban lévő létszámhiány miatt fennakadást fog okoznia a vasárnapi nyitva tartás a multiknak – mondta Bubenkó Csaba. Bubenkó azt is elmondta, a boltzár törvény eltörlése miatt 50 százalékos pótlékot kell fizetni a vasárnapi munkanapra az alkalmazottaknak. Egy órája derült ki, hogy visszavonja a kormány a vasárnapi boltzárat, de a tescósok már ostromolnak a hívásaikkal. Egyelőre a KDFSZ sztrájkon nem gondolkodik, bár a munkavállalók azt mondták, hogy a szakszervezetnek kellene lépni valamit - mondta Bubenkó Csaba.

Délelőtt még azt írtuk, hogy ha a népszavazáson az emberek úgy döntenek, hogy vasárnaponként nyissanak ki újra az üzletek, a kisboltosoknak aligha lesz pénzük az újranyitásra, ugyanis az alkalmazottaknak 100 százalékos vasárnapi pótlékot kellene fizetniük. A parlamentben holnap szavaznak a valamivel több, mint egy éve életbe lépett boltzár eltörléséről. 



A Blokkk.com számítása szerint a vasárnapi pótlékra szánt bérkiegészítés 100 százalékos vasárnapi pótlék esetében 50-60 milliárd forintot jelent majd. Nem az árak emelkednek, hanem kisebb lesz a további alapbéremelés – bár ma sem lehet elég eladót találni –, vagy más költségeket kényszerülnének lefaragni az áruházak. A kisboltosok nem tudnának 50 vasárnapra 100 százalékos vasárnapi pótlékot fizetni a dolgozóiknak – írja a Blokkk.com

A közvélemény-kutatások szerint mind a vasárnapi boltzár bevezetése előtt, mind utána a vásárlók kétharmada nem értett egyet a vasárnapi boltzárral. Szó sincs arról, hogy az emberek megszokták, csupán átálltak rá, mivel nem volt más választásuk. 

Utáljuk a vasárnapi boltzárat, de kénytelenek voltunk megszokni 


Az Origo vasárnapi boltzáras kérdéseire majdnem 17 ezren válaszoltak. Közülük 8 ezren azt mondták: utálják, hogy vasárnap nincsenek nyitva a boltok. 6 ezren azt szeretnék, ha népszavazás lenne a boltzárról. 1200 embert nem érdekel a vasárnapi boltzár. És csak 1900 ember mondta azt, hogy örül a boltzárnak, mert több időt tölthet a családjával. 

A Kúria a múlt héten úgy döntött, hogy a szocialista párt megkezdheti az aláírásgyűjtést a kötelező vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazási kezdeményezéshez.

A kereskedelmi alkalmazottak szeretik a boltzárat


A kereskedelmi ágazatban jellemző munkaerőhiány és az azt kiváltó alacsony bérek miatt a vasárnapi pihenőnapot üdvözlő áruházi alkalmazottak nevében nyílt levélben fordulnak az ágazati szakszervezetek a munkáltatókhoz. 

A szakszervezetek szerint félmillió alkalmazott nem kér a vasárnapi nyitva tartásból.
Azt kérik a nagy láncoktól, nyilatkozzanak, miként tervezik a jövőt az egy évvel ezelőtt 6 naposra szűkült munkahét és az azzal kapcsolatos jövedelmek tekintetében. 



A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete összefogást indított a Kereskedelmi Alkalmazottak Szervezetével, a mintegy félmillió érintett dolgozó igénye mindkét szervezetnél az, hogy maradjon a kötelező vasárnapi pihenőnap. De ez most már teljesen értelmetlenné vált, mondta Bubenkó Csaba.

Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20160411-vasarnapi-boltzar-bubenko-csaba-kdfsz-nem-lesz-nepszavazas.htm...

Címkék: gazdaság

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó