csütörtök, április 14, 2016

Lázár János hamarosan benyújtja a településképi törvényt, derült ki egyebek mellett a csütörtöki kormányinfón. A javaslat arról szól, hogy a helyben jellegzetes építészeti szokásokat meghatározzák törvényi szinten, ezt követően pedig minden helyi önkormányzatnak rendeletet kell hoznia arról, hogy milyen az adott teleülésre jellemző kép, és ehhez minden építésznek alkalmazkodnia kell.



A kormány az elmúlt időszakban több ponton is hozzányúlt a hazai építési szabályozáshoz, néhol egymásnak ellentmondóan. Először bedobták a típustervek ötletét, ami a kertesházas övezetek összevisszaságát szüntetné meg, később viszont úgy módosították a jogszabályokat, hogy egyszerűbb legyen családi házat építeni, ami épp az ellenkező irányba hat - gyakorlatilag minimális kontrollal lehetett bármilyen házat felhúzni. A mostani törvényjavaslat annak beismerése lehet, hogy ez ebben a formában nem lesz jó, de nem visszakoznak központilag, csupán áttolják az önkormányzatokra a településkép megőrzésének feladatát.

Lázár azt mondta, széleskörű egyeztetéseket kezdenek a törvényről, mielőtt megszavaznák. 

Forrás: http://index.hu/gazdasag/2016/04/14/az_onkormanyzatok_szabalyozhatjak_a_jovoben_milyen_hazat_epithet...

Címkék: törvénykezés

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó