hétfő, április 18, 2016

Először az IPTV megállítható és visszatekerhető műsorai, majd a mobilszolgáltatók vezetékes hozzáféréstől független szolgáltatása változtatták meg a hazai tévézési szokásokat. De hogyan lehet sok ezer felhasználót egyszerre kiszolgálni? Ezt kérdeztük meg az HBO GO magyar fejlesztőitől, és azt is megtudtuk tőlük, hogy moziflmek és sorozatok mobilos fogyasztását miként fékezi a pénztárcánk és a szerzői jog.

Már most borítékolható, hogy 2016 a kábelektől és egyéb kötöttségektől mentes tévézés éve lesz. A felpörgő versenybe már kisebb netszolgáltatók is beléptek, mint például az Externet, és könnyű zavarba jönni a kínálattól. Ott van még az Antenna Hungária MindigTV platformja, a UPC-féle Horizon Go, a DIGI Online, a Telekom TV Go és a Telenor MyTV.

Ha kizárólag mozizásról van szó, akkor elérhető az HBO GO, a FilmBox Live és a Netflix, és már a közösségi média is teljesen rákattant az élőzésre. A Youtube sikereit megirigyelő Facebook médiacégeknek fizet, hogy a portálján adjanak közvetítéseket.

Több internetet, frissített jogokat

Az HBO a héten nagy előrelépést tett a kötöttségektől mentes tartalomszolgáltatás felé, mégpedig azzal, hogy az on-demand HBO GO platform (vagyis a HBO online videotárja több száz filmmel és sorozattal) a Telenor MyTV-vel is előfizethetővé vált (vagyis így tévéelőfizetés nélkül is lehet HBO-filmeket nézni). Viszont többéves tapasztalat az, hogy az on-demand tartalmakat, vagyis az online tékákban egy kattintással elindítható mozifilmeket és sorozatokat a legtöbben tévén vagy laptopon nézik, mobilról csak a kedvencek listáját szokták beállítani.

Ez nem meglepő: a videók sok adatot fogyasztanak, és a díjcsomagok nem igazán támogatják a mobiltelefonos tévézést.

A mobilszolgáltatók egyes díjcsomagjaiban benne van az online tévézés és mozizás korlátlan adatforgalma, de ez a saját tévészolgáltatásukra korlátozódik, esetleg egy-két partner cég tartalmai fogyaszthatók extra adatköltségek nélkül. Ez nem túl szerencsés helyzet, sokkal jobb lenne (a tartalomipari verseny szempontjából is), ha a mobilozók olcsóbban jutnának több gigabájthoz, és minőség alapján választanának online tévészolgáltatást.

Sokkal többet moziznánk a mobilon, ha az otthoni wifin előre le tudnánk menteni a filmeket és a sorozatokat, ennek viszont jogi és technikai akadályai vannak. A jogi rész a stúdiókkal kötött szerződések, míg a technikai az, hogy az tévéműsorokat lejátszó appnak egyszerre kell könnyen kezelhetőnek és biztonságosnak lennie.

"A letöltés is olyan plusz szolgáltatás, amiről folyamatosan zajlanak tárgyalások"– mondja Szilárdi János, az HBO GO fejlesztőcsapatának vezetője. A helyzetet megnehezíti, hogy egyelőre különböző elképzelések vannak arra vonatkozóan, hogy mennyi ideig tárolhatók a filmek az eszközön, és meg kell oldani a letöltött tartalom másolásvédelmét is, és ezt igencsak megnehezítette a nem rég kitört „DRM-háború” (Digital Rights Management, azaz a digitális jogkezelés). 

Az Apple, a Google és a Microsoft is különböző DRM-et kezdett támogatni, de a tartalomgyártók nem akarnak többféle formátumban lementeni a filmeket, mert akkor 3-4-szer több tárhelyre van szükség. Az HBO GO csapata ezt úgy oldotta meg, hogy a filmeket röptében, a letöltés elindításakor csomagolják be a megfelelő formátumba és DRM-mel, hogy azt a felhasználó biztosan le tudja játszani.

További előnye lesz a letöltés bevezetésének, hogy a földrajzi korlátozás is feloldódik, ami most megakadályozza, hogy egy magyar előfizető Horvátországban tudjon mozizni. A letöltött tartalmat ugyanis magunkkal tudjuk vinni, és meg tudjuk nézni a tengerparton vagy a repülőn.

Torrentezés helyett távirányítózás

A filmipar ma már komolyabb küzdelem nélkül tudja a legális útra terelni a mozirajongókat, mert mindenki a kényelem felé húz. Az eNet idén februárban elvégzett felmérése szerint az internetezők 90 százalékának van tévé előfizetése, 86 százalék néz videómegosztó oldalakat, és csupán 33 százalék tölt le havonta legalább egyszer filmeket torrenttel. 

A torrentezők egy része, úgy tűnik, megunta, hogy vagy van egy filmhez felirat, vagy nincs, a hang és a kép minősége is vegyes. Ezzel szemben nagy előny például az HBO GO esetében, hogy az előfizetésért cserébe az amerikai vagy a magyar premierrel egyidőben lehet megnézni a csatorna saját gyártású sorozatait és bizonyos exkluzív tartalmakat, rögtön magyar felirattal és/vagy szinkronnal. 



Helyi csapat, helyi igények


Hogy a filmek egy kattintással lejátszhatók legyenek, ahhoz elég komoly infrastruktúrát kellett kiépíteni. Az HBO GO magyar fejlesztői hat évvel ezelőtt kezdtek összerakni a saját tartalomszállító hálózatot (Content Delivery Network, CDN), mert akkoriban még egyáltalán nem volt ilyesmi a régióban. Van Budapesten egy nagy szerverfarm, innen megy a tévéscsatorna lineáris műsorszórása, és itt tárolják az online elérhető filmek video és audio fájljait.

A régió összes országában vannak helyi szerverek, általában egy semleges helyen, a budapesti BIX-hez hasonló adatcserélő központokban. Ezen túl a távközlési cégeknél is leraktak szervereket, azokról szolgálják ki az előfizetőiket, így nekik már csak az utolsó kilométerről kell gondoskodni, hogy eljusson a film a nézőkhöz. Néhány partner csak a legnépszerűbb, legfrissebb filmeket tárolja, de vannak, akiknél a teljes könyvtár, több ezer órányi tartalom megtalálható.



A Budapesten dolgozó 35-40 fős fejlesztőcsapat által kifejlesztett HBO GO applikációt használják a latin-amerikai és az ázsiai régióban is, és most készül az app ötödik generációja, melynek a fejlesztését a következő hónapokban lezárják, hogy ősszel nyilvánosságra tudják hozni. Szilárdi elmondta, hogy eddig az amerikai HBO-hoz igazodva próbáltak fejleszteni, de látták, hogy Európában teljesen más a tévézési kultúra, máshogyan fogyasztjuk a tartalmakat. 

Amerikában öt éve ugyanaz az interfész, és a lineáris műsorszórással is egekben van a nézettség. A felhasználói viselkedés mérésével azonban fény derült a különbségekre, és néhány apró hiányosságra is. Például arra, hogy sokan túl bonyolultnak tartják a regisztrációt, amit úgy fognak megoldani, hogy az HBO-nak egyetlen weboldala lesz, és ott azt csinálhat majd a felhasználó, amit csak akar. Műsorújságot nézhet, cikkeket vagy interjút olvashat, vagy ha belép, akkor megnézheti a filmeket. 

A házimozizásban már megjelent a 4K felbontás, és egyre többen vesznek ultranagy felbontású tévékészüléket abban reménykedve, hogy hamarosan tartalmak is elérhetővé válnak, az online tékákban azonban korai lenne bevezetni ezt a kimagasló minőséget. Mint Szilárdi elmondta, a 4K filmekhez komoly sávszélesség is kell, az előfizetésnek stabilan hoznia kell a 20-30 megabit per másodpercet. A legtöbben azonban még nem erre fizetnek elő.

Forrás: http://index.hu/tech/cellanaplo/2016/04/15/hbo_go/


Címkék: internet

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó