kedd, május 10, 2016

Tölgyessy Péter politikai elemző az Inforádiónak adott interjújában beszélt a Fidesz várható terveiről, a rendszerváltás csalódásainak tanulságairól, a baloldal helyzetéről is. Szerinte a Fidesz nincs olyan jó helyzetben, mint a felmérések mutatják, Orbán megdönthető, ha az elégedetlenségek összeérnek.

Tölgyessy Péter politikai elemző – egykori fideszes képviselő – az Inforádiónak adott kétrészes interjút, melyben a Fidesz jövőbeli lehetőségeiről és a hazai demokrácia alakulásáról, valamint a nemzetközi válságok összefüggéseiről is beszélt.

miniszter elnok


Tölgyessy szerint a Fidesz jelenleg nincs olyan jó helyzetben, mint azt a felmérések mutatják. Szerinte nagy a túlmérés, a Fideszt akár 4-5 százalékkal is felülbecsülhetik a felmérésekben, amit az időközi választások sorozatos vereségei is igazolnak. Szerinte valójában a pártok sokkal közelebb állnak egymáshoz.

"A Fidesz ma a legnagyobb kisebbség."
Az elemző úgy gondolja, ma Orbán a legkisebb kockázatot sem meri vállalni, mert a fragmentált ellenzékben az elégedetlenségek egyelőre nem találkoznak, azonban a többi párt új rendszerváltást akar.

Ezért a Fidesz sorban vonja vissza a népszerűtlen döntéseket, olyan dolgokat is feladva, mint a Klik vagy a vasárnapi boltbezárás. Tölgyessy szerint a kormányzati politikában „2017-től tűzijáték lesz”, azaz olyan népszerű döntések várhatóak, mint legutoljára a rezsicsökkentés. 

Szerinte az ellenzék többsége börtönben vagy külföldi emigrációban szeretné látni a Fidesz politikusait, „ezt a kockázatot nem vállalhatják.

"A Fidesz nem fog békésen belemenni a késbe, ahogy 2002-ben belement."
Szerinte a Fidesz mindent fel fog használni a győzelem érdekében, „a politikai ellenfelek támadását és a más pénzéből való költekezést is”. 

Tölgyessy szerint a magyar társadalom „nagyon tud irigykedni a korrupció által felemelkedettekre”, ám közel sem akkora a korrupció miatti felháborodás mértéke, mint Németországban vagy Finnországban. Inkább a hatalmi arrogancia és az új elitépítés a harag forrása.

Az antikapitalista mitológia

Hogy mi a Fidesz értékrendszerének az alapja és mit gondol a párt kapitalizmusról, Tölgyessy Péter azt mondta, hogy a Fidesz a rendszerváltás utáni húsz év rendszerét lecserélve, „magyaros keretbe” akarja alakítani a kapitalizmust és a vállalkozások sikerét nem a piaci hatékonyság, hanem a juttatási rendszer határozza meg.

Szerinte az 1990-es rendszerváltás utáni nyugatos konszenzus felborult 2010-ben, és elkezdett kialakulni egy olyan antikapitalista konszenzus, amelyben minden mostani parlamenti párt megtalálta a helyét, és csak olyan marginális támogatói vannak a kapitalista „rendszertagadóknak”, mint Bajnai vagy a parlamenten kívülről Bokros. Ennek az „antikapitalista rendszernek” megvan a maga „mitológiája” is az elemző szerint. Ebben a Fidesz a jó, Gyurcsány a Sátán képviselője és a Jobbik a jó erői mellett a feltörekvő, elégedetlen fiatal, aki még nem érett meg eléggé.

Mivel az átlagember csak egy-két témát tud megragadni, a Fidesznek csak folyamatosan ellenségképeket kell képeznie és a felhajtóerőt növelni olyan népszerű döntésekkel, mint a rezsicsökkentés.

"A magyarok, ha van bűnbak és ha otthonosan érzik magukat, képesek a jó zsarnokra szavazni."

A Jobbik toporgása és baloldali kavargás

Tölgyessy szerint a 2008-ig felbonthatatlannak tartott Fidesz–MSZP plusz csatlós pártok felosztás helyét ma egy erős Fidesz, egy lelassult növekedésű Jobbik és egy elaprózott baloldal vette át. A Jobbik szerinte rétegpárt, a fiatalokat célozza, akiket beemel és bent tart a jobboldali kultúrában.

Baloldalon azonban az MSZP újra felemelkedőben van, és a vasárnapi boltzár körüli népszavazásos ügy dominanciaharchoz vezetett. A kérdés szerinte, hogy ki tudja újra egyesíteni a régi baloldali tömböt. Ez egy túlélési küzdelem, és az fog nyerni, aki a baloldali siker lehetőségét a legjobban fel tudja mutatni.

"Gyurcsány Ferenc sosem fogja elfogadni, hogy nem ő a vezető."
Tölgyessy úgy gondolja, az MSZP legnagyobb baja a vonzó vezető hiánya. Hisz Horn Gyula óta mindegyik miniszterelnöküket (Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai)  importálták.

Az LMP esetében érdekes, hogy sokszor a választó nem is tudja, mit akar a párt. Az átlag LMP-választó jövedelme kétszer annyi, mint egy Fidesz-szavazóé: magas státuszú egyén, aki mindenképp elmegy szavazni, és alternatíva híján az LMP-re fog.

Az érdekérvényesítés alakulása meg fogja határozni, hogy lesz-e baloldali összefogás 2018-ban. Tölgyessy szerint a kádári örökség az, hogy az emberek semmilyen közösségi érdekérvényesítésben nem bíznak, és az olyan mozgalmak is, mint a taxissztrájk vagy a tanártüntetés, rövid időn belül kifújnak és szétesnek.

Ha szembenéz velük a Fidesz, bénítja őket, ahogy tudja. Ha pedig már túl erősek a tiltakozások, részeredményekben enged, másrészt belenyomja őket a baloldalba. Ha azonban az elégedetlenségek tudnak találkozni, a borulékony rendszerben szerinte meg tudják dönteni a Fideszt.

Forrás: http://index.hu/belfold/2016/05/09/tolgyessy_peter_a_fidesz_ma_a_legnagyobb_kisebbseg/

Címkék: politika

Szólj hozzá elsőként!
Ha tetszett Önnek az olvasmány, bátran ossza meg!
comments powered by Disqus
Mégsem váltok országot Válasszon országot!
Mégsem keresek Keressen rá bármire!
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó