Minden találmány mögött komoly munka van, gyakran egy életnyi befektetett idő és pénz, amíg a nagy ötlettől eljut a megvalósításig, de amint megvalósul, az emberiség mindennapjait és jövőjét változtatja meg. A kutatások és befektetések után az új műszaki megoldások hatékonyabbá teszik az ipart, a termelést – versenyelőnyhöz juttatva egyeseket másokkal szemben. Vagy egy technikai újítás éppen a háborúkban dönt el csatákat és segíti elő a konfliktusok lezárását.
A csendes-óceáni
csatáktól a mélytengeri olajfúrótornyokig
1941. december
7-én az Egyesült Államokat megtámadta Japán, ezáltal az USA belépett a II.
világháborúba. A hatalmas Csendes-óceánon vívott háborúhoz olyan repülőgépre
volt szüksége, amely nagy távolságokat tudott megtenni a magasban, és meg is
tudta védeni magát. A megoldás a B29-es superfortress,
a kor legfejlettebb bombázó repülőgépe. A B29-es
superfortress hatótávolsága 9380 km volt. A végsebessége 587 km/h, és 9000
kg-nyi bombaterhet vihetett magával. Mindezen kívül egy forradalmian új
berendezéssel is ellátták. A B29-est
a fegyverzetét kiszolgáló berendezés, a tűzvezérlő
rendszer, avatta különlegessé. Ez volt ugyanis az első repülőgép, amelynek
valamennyi gépágyúját központilag kezelték és automatizálták.
Bemelegszik a
központi tűzvezérlő rendszer.
Emberfeletti számítási kapacitás egyetlen gombnyomásra. A B29-es tűzvezérlő
berendezésének jelentősége az volt, hogy kiiktatva a célzás és lövés
esetlegességét, lehetővé tette, hogy a lövész egyszerre több fegyvert is
kezeljen.
A tűzvezérlő rendszeren keresztül a
lövész a szélsebességet, a magasságot és a ballisztikai tényezőket is
számításba véve követhette a mozgó célpontot, ezzel egyidejűleg magukat a
fegyvereket is mozgatva.
A távvezérelt
géppuskatornyoknak köszönhetően a B29-es
belső terét nyomás alá helyezhették, így a bombázó bevetésen a légvédelmi ütegek
hatótávolsága fölé emelkedhetett.
Ilyen volt az
a küldetés is, amelynek során az Enola
Gay nevű B29-es ledobta az atombombát.
Azt mondják,
hogy a B29-es volt a csendes-óceáni
hadszíntér győztes fegyvere, de a hatása még sok évvel később is érzékelhető
volt. A forradalmian új tűzvezérlő
rendszerének technológiája, ugyanis hozzájárult a mai automatizált világ
alapjainak lerakásához.
Ennek a
világnak a működése nagyban függ a fogyatkozó ásványkincsektől. Elsősorban a
kőolajtól. A Mexikói-öbölben működik a Per
Dido-n, a világ legfejlettebb olajkitermelője. A Per Didos már naponta 100 000 hordó olajat termel ki. Ehhez
pedig elengedhetetlen, hogy a műszaki berendezései képesek legyenek önmagukat szabályozni.
A Per Dido számos automatikus szabályzó rendszere teszi
lehetővé, hogy olajat és gázt bányásszunk a föld egyik
legmegközelíthetetlenebb, és legkevésbé ismert helyén, az óceán fenekén. 2450
méter mélyen egy víz alatti rendszer automatikusan elválasztja az olajat a
gáztól, és a felszínre szivattyúzza.
A Per Dido egyik legegyedibb vonása a víz
alatti átemelő szivattyú. Az olajat elektromos víz alatti szivattyúk emelik a
felszínre. A szivattyúk a Per Dido létesítmény
legtöbb műszerrel ellátott tartozékai. A közönséges szivattyúk feljavított változatai. Tele vannak érzékelőkkel és az
olajáramlást szabályozó rendszerekkel. Szükség esetén a rendszer automatikusan
felgyorsítja az olaj áramlását és automatikusan le is lassítja, ha túllépi a
biztonságos határértéket, akkor riasztást küld, és azonnal leállíthatják.
Ám a Per Dido automatikus gépeinek sora ezzel
nem ér véget. A víz alatti rendszer kiépítése, felügyelete és karbantartása is
komoly munka. Ezt önjáró gépek, legénység nélküli tengeralattjárók végzik el. A robot
tengeralattjáró két óra alatt ér le a 2500 méter mélyen lévő tengerfenékre.
A tengeralattjáró a víz mélyén
végzett munkához szükséges korszerű berendezésekkel van tele, de a saját
helyzetét is egy kifinomult szabályzó rendszerrel tartja meg.
Érzékelői és
fedélzeti számítógépe segítségével a tengeralattjáró
a víz alatti áramlások között is képes egy helyben lebegni. Ezek az automatikus rendszerek alkotják a
történetünk utolsó kapcsolatát, a tenger alatti olaj és gázkitermelést lehetővé
tévő történelmi jelentőségű találmányok láncának utolsó szemét.
Lássuk hogyan
jutottunk el idáig!
A vízálló cementtel kezdtük,
amellyel a rómaiak vízvezetékei
épültek. Így jutott a város a vízhez, amit a kettős működésű szivattyúk segítségével tűzoltásra
használhattak. A görögtüzet szóró szivattyúk védték meg Konstantinápolyt,
a várost, melynek klasszikus műveltsége hozzájárult a reneszánsz
kibontakozásához. Ez a kor hozta el a szépséges szökőkutakat, a vákuummal végzett kísérletek ihletőit,
azok pedig az új gőzgépek hátterében
álló tudományt. Ez vezetett el James
Watt regulátorának
feltalálásához, amely B29-es tűzvezérlő rendszerének, és szinte
minden modern automatikus technológiának az előfutára volt.
Történetünk
azonban ezzel sem ér véget, hiszen az automatizálás során folyamatosan fejlesztik
az újabb szabályozó rendszereket. A General
Motors kutatási-fejlesztési részlegénél a mérnökök teljesen automatikus
járművet terveznek. Az elv az, hogy az EMV a többi járművel kommunikálva megtalálja
a legjobb útvonalat és vezesse önmagát.
A mai műszaki megoldások
csupán egy-egy lépcsőfok a jövő találmányai számára, ezek a találmányok pedig
átformálják majd a világunkat.
Írta: Molnár Béla
Címkék:
Szólj hozzá elsőként!
